Hatvani Ádám építész és grafikus, diplomáit a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) 1995-ben és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (MKE) 2000-ben szerezte. 2002-től a budapesti sporaarchitects építésziroda egyik alapítója és vezető tervezője, amelynek munkáit a hazai és a nemzetközi média rendszeresen publikálja. A sporaarchitects Budapesten működő nyitott szemléletű fiatal építésziroda, építészek, városról gondolkodók alkotói platformja melynek fókuszában az építészet, a fenntarthatóság, az ökológikus városfejlesztés áll. Számos projekt és kutatás mellett a két Duna parti állomás építészeti tervezésével részt vett a budapesti négyes metró tervezési munkáiban. 2005-től a KÉK, a Kortárs Építészeti Központ, az első magyar, nemzetközileg is elismert építész szellemi műhely egyik megalapítója és kuratóriumi tagja.

A hármas metró belsőépítészete a ‘70-es, ‘80-as évek design ikonja volt, úgy, hogy még nem is létezett maga a fogalom. A maga idejében korszerű, poppos, kedélyes, futurisztikus megoldásokat, színeket, formákat, felületeket, berendezési tárgyak világát azóta a permanens retro hullám is a hátára vette. A faltól-falig rekonstrukció műszaki vasfegyelme ezeket a részleteket teljes megsemmisülésre ítéli. Mit lehet tenni? A visszaépítés már nem opció, nem létezik már a technológia és az akarat sem hozzá. A lebontás folyamatának logikáját követve egy másik út sejlik fel. A lamellás álmennyezeteket és falburkolatokat eltávolítva megmutatkozik a metró igazi arca, az eddig csak alagutakban, üzemi terekben látható igazi szerkezetek, az alagutak, az acél tübingek, az acéllemez szigetelések, a shotcrete, a résfal, a kereszt alaprajzú acél oszlopok. Ami visszakerül, átértelmez, utal, felerősít. A rekonstrukció ezeket az elemeket tiszteletben tartva, a mögöttes szerkezeteket feltárva, bemutatva gondolja újra az állomás belső tereit. Az eredeti álmennyezet osztásának hangsúlyai a vágányra merőleges rendszerben kiosztott piros lámpatestek adták, a tervezett álmennyezet ezt az osztásrendszert idézi meg, de a felületet átláthatóvá teszi a lamellák véletlenszerűen kihagyott, hézagos elhelyezésével. Az álmennyezeti lamellák kiosztása a Corvin tér állomás megoldásával rokon, de itt egyrészt beáll az állomás keresztirányú raszterébe, másrészt színeivel (pasztell vörös, világos és sötétebb szürke) megidézi az eredeti lámpasor színeit. A vörös szín az utaselosztó csarnokban sűrűsödik, a peronok tereiben ritkul. Az eredeti piros padok helyett a régi padok forma és anyag átirataiként változó pasztell színű betonpadok kerülnek a falak mellé. A falra változó kiosztású fémburkolatként kerül vissza a Nyugati védjegye, a (közel) párizsi kék. Az állomás akadálymentes kialakítását a déli lejtaknába beépített ferde lift biztosítja. A lejtakna a lift helyigénye, illetve a teresedések hangsúlyozása miatt nem kapja vissza a teljes felületű burkolatot, hanem a maga „természetes szépségében jelenik meg, bemutatva az állomás nehéz, összetett építéstechnológiáját.